1. fejezet

            Egy új nap virrad

A nap lassan felemelkedett.A fekete szobába lassan kúszott be a fény, és megvilágította a szobában ülő alakot.

Seila a falnak dőlve aludt. Lassan kinyitotta smaragd zöld szemét, amiben mindig valami különös fény csillogott. Lassan ébredt rá, hogy hajnalodott, és neki már rég otthon kéne lennie. Halkan szitkozódott magában, miközben eloltotta, a már szinte tövig égett gyertyákat, egy fekete abroszos asztalon.

A szobában alig lehetett érzékelni hogy felkelt a nap,a fekete falak komor állandósággal sugározták a sötétséget.

Seila hanyagul felkapta a táskáját, majd nekidőlt a dohos fa ajtónak, ami a ház bejárata ként szolgált. Az ajtó hangos nyikorgással kinyílt, és a fény ereje egy pillanatra megvakította a lányt, így nem érzékelte a körülötte lévő erdőt.

Mikor vissza nyerte látását, szeme elé tárultak az óriási tölgy, és bükkfák, cserjék, amik szorosan össze fonódva akadályozták az átjutást. Seila viszont nagyon jól tudta merre kell mennie. Ballra három lépés, aztán egyenesen négy, és egy nagy pókhálós bokor mögött meg is pillantotta a keskeny ösvényt, amit rajta kívül senki sem ismert.

Rutinosan elindult, s közbe csendesen figyelte, az emberek által "Alvó erdőnek,, keresztelt helyet. Egyfelől az emberek szempontjából nagyon is  jellemző név volt ez, hiszen itt soha, egy lélek se járt. Ezt a helyet még az állatok is messze elkerülték, 54 éve, ide egy élőlény se tette be a lábát, legalábbis mindenki ezt gondolta.  

Az erdőt, hatatlamas "középkori,, temető vette körül, ahova már nagyon rég nem temettek el senkit. Mindenki félt ettől a helytől, az erdőtől, és az azt körül ölelő temetőtől. Mindenki, kivéve Seilát, aki most gondolataiba merülve épp az erdő határához ért. Megállt. A friss hajnali levegő az arcába fújta hosszú fekete haját. Mélyen magába szívta az erdő, és a dohos temető szagát. Elmosolyodott, majd lassan tovább indult.

Nyugodtan lépkedett, az óriási keresztek, és sírkövek között. Pár sír fel volt forgatva, és koporsója üresen tátongott. A lány széles mosolyra húzta  a száját, majd kinyitotta a temető kapuját, és kisétált.

folyt.köv